Fotóim Deviantart Fotósblog Weheartit

Delia Extrák Bejelentkezés Bejegyzések

 

 

Bejegyzések

Hardcore

2012.05.03. 22:42, delia

Érdekes nap volt ez a mai, nem lett a kedvenc napom a világtörténelemben, az biztos. Nem is tudom, miért, de ma egész nap ott lebegett a levegőben egyfajta feszültség. Talán a viharos időjárás miatt? Vagy csak úgy? Nem tudom. A koleszban most az az egyik legnagyobb téma, hogy hogy leszünk jövőre. Mi szerencsére már megvagyunk négyen, de a többiek még nem tudnak semmit biztosra, ugyanis hármas szobák nem lesznek, annyi nulladikos jön koleszba. Érdekess.

Voltunk turizni és találtam magamnak egy cuki felsőt. Fekete rövidujjú és az elején virágos, nyomott minta van, a mellrésznél lekerekített, mintha csak egy top lenne rajtam. Tök szép, 400 forintért nem hagyhattam ott.

Ma már második napja 2. sziló után megyünk futni és így sokkal jobb. :O Mivel így hat és hét között van egy óra szabadidőm, plusz nem kell sietni a fürdéssel és nem tudom, valahogyan jobban kikapcsol. Már lefutom simán az egy kört, ami úgy durván 2 km körül lehet. ^^ Ahhoz képest, hogy két hete futok nem is rossz, mivel az elején a fél kör is alig ment. Persze, ketten már három kört futnak, de hát na. XD

Ja és most este befejeztük a Ragyogást, mivel tegnap csak a feléig néztük. Imádom azt a filmet. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy mindent tökéletesen értettem angolul, alig néztem a feliratot. Oké, 80-as évek beli film, szebben beszéltek, de ez azért nagy élmény volt nekem. *_* Csináltunk mostanában sok nyelvvizsgára felkészítő feladatot és nem is lettek olyan rosszak, mint amilyenre számítottam. Bár még mindig nem tudom, elmegyek-e nyáron vizsgázni.

Oké, most szófosásom volt, ez van. Imádkozom, hogy elsőre elküldje el azt az üzenetet. (yn)

Még nincs hozzászólás.
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE