Fotóim Deviantart Fotósblog Weheartit

Delia Extrák Bejelentkezés Bejegyzések

 

 

Bejegyzések

Bunkók

2012.05.11. 16:34, delia

Tegnap mentünk a szokásos esti futásunkra és ketten előbb indultunk el, mint a többiek, mert mi amúgy is más tempóban futunk és még ők átöltöztek, mi meg nem akartunk várni. El is kezdtünk futni, mikor megláttunk egy csapat 3.-os, vízipipázó srácot. Úgy döntöttünk, hogy inkább nem futunk arra, így elmentünk egy teljesen új irányba, ahol szerintem sokkal jobb az út. Azért jobb, mert nem kanyarog sokat és végig lejtő, plusz kényelmesen elfér egymás mellett két ember. Nagyjából 2 kmtert futottunk és éppen visszafele sétáltunk, mikor láttuk a két másik barátnőnket, ahogy épp elfutottak a vízipipázó csapat mellett. Az egyik fiú erre felállt és elkezdett közöttük futkározni, magyarul tette a hatalmas arcát. Komolyan, hogy valakibe 18 évesen ekkora értelem szoruljon, mikor biztosan tudja jól, hogy a futás eléggé kimerítő sport, nem hogy még holmi faszfejeket is kerülgess közben. És ez nem az első eset volt, egyszer már ugyanezt eljátszották, akkor mi is ott voltunk.

De a történet még nem ért véget. Este éppen néztük az Átok 2tőt, jó sokan, mikor kopogás nélkül bejött két fiú. Az egyik az volt, aki befutott közéjük. Alpári stílussal megkérdezték, hogy van-e kenyerünk, mire az egyik barátnőm olyan lenéző és vicces hangsúllyal mondta, hogy nincs, hogy nagyon tetszett... :D Erre kicsit lejjebb csökkent az arcuk, majd az egyikük megkérdezte, hogy ki volt az, akit lefutottam? Válaszként felemelte a kezét az érintett barátnőm. Azt vártam volna, hogy bocsánatot kér, vagy valami, de nem. -.- Ekkora parasztokat...

Átok

2012.05.10. 15:22, delia

Bizonyára ti is ismeritek az Átok című filmeket, amiből három rész is készült. Japán horror adaptációk, amiket az amcsik újraforgattak. Nagyon-nagyon ijesztőek és ez nem túlzás. :D Letöltöttem még régebben mind a három részt és tegnap megnéztük az elsőt, éjjel a koleszban. Huhh basszus, párosával mentünk wcre utána. Ma pedig következik a második rész. Óóó je.

Hayley Williams

2012.05.09. 13:45, delia

Már mióta nyomta a pici lelkemet egy ilyen dizi elkészítése. Valami igazi vintage dolgot akartam és ez a színösszeállítás is nagyon teszik nekem. Remélem nektek is bejön, ha meg nem, akkor sajnálom.

Red

2012.05.08. 16:25, delia

Aaa, ennek a csajnak marha szép színű a haja. Befejeztem A parfümöt és késztetést éreztem valami animációt kivágni belőle. ^^ Elég sok időt eltöltöttem vele, remélem nektek is tetszik.

DIY

2012.05.08. 15:40, delia

Mindig is szerettem a Do It Yourself dolgokat (azaz csináld magad) és most csináltam egy ilyen modult erre az oldalra. Direkt nem szoktam nézegetni olyan lapokat, ahol hasonló ötletek vannak leírva, mert sokkal nagyobb élmény, ha magamtól jövök rá. Még csak egyféle dolog van, azt is még régebben írtam, de majd ha lesz ihletem meg elem a gépemben, akkor felrakok ide pár dolgot.

Do It Yourself

Ez csak egy megjegyzés: nem értem az olyan oldalakat, ahova posztolnak DIY cuccokat, amiket nem is maguk a szerkesztők csináltak. :| Szerintem így tökre nincs értelme, kb. olyan, mintha lenne egy grafikás oldalra más png képeiből készítenél eladó fejléceket.

 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE