Fotóim Deviantart Fotósblog Weheartit

Delia Extrák Bejelentkezés Bejegyzések

 

 

Bejegyzések

Recently seen

2012.08.27. 09:29, delia

Mostanában nem néztem olyan sok filmet, így csak három jött össze, hogy írhassak róluk.

# Marie Antoinette
Nagyon sok helyen láttam a neten a filmből kivágott részleteket és felkeltette az érdeklősédesem. NAGYON JÓ FILM! (bocsi, ezt csak csupa nagybetűvel tudtam írni :D) Az tetszett benne a legjobban, hogy hiába az 1700as években játszódik, akkor is fiatalos, nem kelt történelmi film hatást és látszik, hogy a célközönség mi, fiatalok voltunk. Ez leginkább a zene miatt van, ugyanis nem csak a megszokott komolyzenét hallhatjuk, hanem fiatalos, rockos és jó hangzású zene kíséri. Igazán egyedi lett, Kristen gyönyörű, kell ennél több? :)

# Bosszúállók
Nem az én műfajom az akciófilmek. Ráadásul itt minden karakter olyan halovány volt, nem szerettem meg egyiküket sem. Jó, maximum Thort. Hiba lehet, hogy még nem láttam az Amerika kapitányt, vagy a Thort sem, sőt, a Vasember második részén bealudtam, szóval nekem a Fekete özvegy is kimaradt az életemből. Mindenesetre elismerem a filmet, vizuális élmény meg minden, de nekem kicsit csalódást okozott, azt hittem, hogy legalább ilyen Sötét lovag színvonal lesz, ha már IMDB-n 8.6-ot kapott. De nem. Lehet, hogy csak én nem vagyok eléggé képregényfüggő.

# Mission Impossible: Ghost Protocol
Ha már mondtam, hogy nem szeretem az akciófilmeket, akkor kicsit indokolatlan, hogy ezt is megnéztem, nem? :D Ez sem tetszett, mégis annyi ember beszélt már róla, hogy meguntam, hogy nem láttam. Nem sokról maradtam le, igaz a többi Mission Impossible részt sem láttam teljesen, néha egynek a felét meg ilyenek. Ja, és Tom Cruise eléggé megöregedett :O Igaz, hogy sokan már nem mondják őt A kategóriás színésznek, de én bírtam, főleg a Különvéleményben. :) 

Egyébként tervezem, hogy egyik nap majd ilyen mainstream film maratont tartok, mivel mindenki úgy odavan ezért A felhők felett három méterrel c. filmért meg az Éhezők viadaláért is... :D Én még egyiket sem láttam, amúgy nem is érdekelnek nagyon, de a Project X.-et is végignéztem, úgyhogy ne maradjanak már ki... ><

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE