A nővérem egy pszichopata (remélem helyesen írta le) . Ezen nincs mit szépíteni. Van valami groteszk és egyben mámorító dolog abban, ahogyan megkeseríti az itthon töltött napjaimat. Valahogy már csak nevetni tudok rajta. Nevetni, hangosan, harsogva, belül. Erre mondják azt, hogy nehéz gyerekkor? Nem, ez már nem gyerekkor. Nem is tudom, micsoda...