Körömlakkszag, félhomály a laptopom fényében, 10 órát üt az óra, szomjúság, unalom, szomorúság, szokásos szombat esti hangulat -> elmúlt ez a négynapos valami, amit se szünetnek, se pihenésnek nem neveznék. Olyan gyorsan múlt el, mint egy szempillantás, ráadásul nem érzem magam sem kipihentnek, sem jobbnak. Jövőhéttől ismét szopás az iskolában és legközelebb három hét múlva lesz valami. Jó, persze, az a valami már tavaszi szünet lesz, de akkor is három hét!

Jövőhéten már lesz megint progress, úszás helyett tesi lesz, próbálni kell arra a szar diáknapos műsorra, két durva témazáróm lesz, dupla dráma lesz és ráadásul szerdán négyig suliban leszek valami drogprezentációs faszság miatt. Szép kis hét elé nézünk nem igaz? Olyan érzés nekem minden héten visszamenni a kollégiumba, mintha megszűnnék létezni. Mert ott teljesen más vagyok, mint itthon. Itthon szeretek elvonulni, szeretek csak úgy kint lenni, énekelgetni kutyasétáltatás közben, jókat aludni és csomó felesleges hülyeséget pakolni vagy nézegetni. A kollégiumban egymás szájában élünk, abszolút nem egészséges dolog, hogy egy 15 vagy 20 négyzetméteres szobában négy ember él. Hopp, elnézést, nálunk öt, mivel öten lettünk igazán jóban. Nem is azzal a baj, de ki vagyok attól, mikor mindent beborítanak az ötödik szobatársunk cuccai, mert hogy ő nem tud elpakolni, meg mikor úgy mosogat, hogy eldugul a csap az összes morzsától, de utána meg mi szagolgatjuk a csatornavizet éjjel, ami feljön. Elegem van abból, hogy az ötből két ember legtöbbször olyan, mintha ott sem lenne, mindegyiknek meg van a saját baja.

Az egész kollégium nem lenne rossz, de a sok tanulás és a depizések miatt embertelen szerintem. Egyben bízok csupán: ha anya leteszi májusban a vizsgát, akkor talán jövő ilyenkor már Angliában vagy messzebb fogunk élni és eltűnünk innen. De az meg hatalmas lépés lenne... És a rokonok? Nagyszülők? Úristen. Mindegy, erről kár még agyalogni.