2011. óta vagyok koleszos, tehát mióta elkezdtem a gimnáziumot. A suli egyébként 40 kmterre van tőlünk, ez még nem is lenne baj, de nincs egyenes buszom oda, tehát átszállással kéne utaznom és 5kor kelnem, hogyha bejárós lennék. Így az első perctől kezdve, mikor tudtam, hogy felvettek oda, tudtam azt is, hogy koleszos leszek.

Én alapjáraton nagyon szeretem a megszokott dolgokat, így aztán az első pár hónap rettenetesen nehéz volt a kollégiumban. Hiányzott minden, legfőképp az állataim és az anyukám, ráadásul az elején nem is nagyon volt életkedvem semmihez, minden a feje tetejére állt. Megszakadt a kapcsolatom a régi barátaimmal, hiányzott Veszprém. Sosem felejtem el a beköltözés napját, mikor a könnyeimmel küszködve köszöntem el anyáéktól és elmentek. De aztán ahogy telt az idő egyre több emberrel ismerkedtem meg, barátokat szereztem, így már könnyebb volt. A bentalvósokat nehezen viseltem és viselem még most is. A kolesz előtt eléggé magamnak való voltam, imádtam egyedül lenni. Most is szeretem a magányt, de azért sokat változtam, jobban tudok alkalmazkodni mindenkihez. A kollégium igazából szívóssá tesz, hiszen ott nem úgy van, hogyha nem ízlik a vacsora akkor kiveszel valamit a hűtőből és eszel mást, vagy hogyha összevesztél egy barátnőddel nem tudod kerülni pár napig, mivel ha együtt laktok a nap 24 óráját együtt töltitek.

Az első évben elég furcsa emberekkel laktam együtt, szóval 10.től nem azokkal élek együtt, akikkel előtte. Az előző szobatársaimmal nem nagyon voltunk egy hullámhosszon, sokat veszekedtünk és az nem tett jót senkinek sem. Tehát most úgy lakunk, hogy egy lánnyal a régi szobámból és egy másikkal, csak hárman. ^^