Fotóim Deviantart Fotósblog Weheartit

Delia Extrák Bejelentkezés Bejegyzések

 

 

Bejegyzések

Kis felújítás

2012.09.29. 12:57, delia

Nem volt szívem lecserélni ezt a dizit, mivel teljesen én vagyok. :) Úgy gondoltam, nem tudnék jelen pillanatban jobbat ecsinálni, ezért csak feldobtam egy kicsit. Előkerestem a fényképezőgépes png képeimet, amiket már egy dizinél felhasználtam és most újrahasznosítottam őket, meg felkerült egy kis silent corner felirat. A navigációt is kicsit átalakítottam meg persze újra írtam a bemutatkozó szöveget. Még szerintem a modulfejléceket átalakítom majd. De az is lehet, hogy nem. ><

Jajj, ma nagyon rosszat álmodtam. Azt álmodtam, hogy megnéztem az elektronikus naplóban a jegyeimet és olaszból egymás után három darab egyesem volt. :( Egyébként most kicsit bennem van az ideg a suli miatt, nagyon szeretnék javítani, mert a múlthetem katasztrofális volt. Egyes matek, kettes töri doga... A törit nagyon csúnyán benéztem, annyira bestresszeltem, mikor megláttam, hogy öt pontból áll, hogy csúnyán el is rontottam. :( De a tanár nagyon cuki volt, kisjegyként írta be és nemsokára megint írunk, itt az esély a javításra... Tudom, messze van még a félév, de már most parázom. Meg írtam csütörtökön egy elég ronda fizika dogát is. :S Bár az kit érdekel... De a matek meg a töri gáz. :(

2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2012.09.29. 16:00
luise
Épp ezt mondom hogy az egyetem messze van még mit tanulsz ennyire ezek a jegyek nem számítanak bele.
Válasz:

törekszem arra, hogy azt nyújtsam, amit csak tudok. :) 

Idézet
2012.09.29. 14:50
luise
Mit parazol ennyire a jegyeken majd amik beszamitanak a felvetelibe azokon parazhatsz..
Válasz:

milyen felvételire gondolsz? :D a nyolcadikoson egy ideje már túl vagyok... az egyetem meg kissé még messze van. 

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!